A sensei mosolygott, de mosolya most másnak tűnt. Titokzatosnak.
Miután az orvos bejelentette, hogy egészséges a lány, hazamentek. A ház ezúttal nem meleg és otthonos volt, hanem rideg, komor. A csaj ledermedt az ajtóban. Felvillant előtte egy újabb kép: ahogy felkel a nappali vörös díványán, és az üres házba tekint.
Ezúttal Yamami sensei-nek nem tűnt fel a dolog, mert Lucky hamar észhez tért.
Megették az ebédet, de Lucky egyre furcsábban érezte magát: már az étel ízét sem érezte.
,,Mi történik velem?- gondolta zavarodottan- Soha nem volt még ilyen. Valahogy úgy érzem… mintha csak kómában lebegnék. Egy pillanat! Jaj... Mi ez? A fejem!’’
Újabb kép jelent meg előtte. Egy barna hajú, 18 éves korúnak kinéző fiú. Össze vissza volt kötözve, és mondott valamit. Lucky az agyában látta elvágódni magát. Lucky sikított, és lelökte a tányért az asztalról. A feje jobban fájt, mint valaha bármikor: elviselhetetlen volt.
Hirtelen egy új helyen találta magát: az erdőben. Körülnézett. Észrevette Yamami sensei-t, aki éppen egy hatalmas kígyóval harcolt. A kígyó farka 6 ágú volt, amitől a külseje elég különössé vált. A sensei teljesen kimerült volt, végül összeroskadt. Lucky oda akart rohanni, hogy segítsen neki, de nem jutott előre. Mintha csak egy futópadon rohant volna. Hirtelen Yamami sensei elé ugrott egy fiú, kardot rántott, és csatába szállt, bár tudta, hogy semmi esélye.
- Add fel- morogta a kígyó, ahogy a srácot egyre hátrébb nyomta.
- Nem…- nyögte az- Nem adhatom fel!
- Ugyan miért nem?
- Azért… mert… valaki visszavárja Yamami sensei-t… valaki, akinek ő a családja…
- Ugyan, kinek kell ez a szánalmas Kazen?
- Lucky… nak… Lucky Lamie-nak!
- Ó, csak nem arról a kis elátkozott lányról beszélsz? Szánalmas. Belé zárták a Leira-t. De nem képes használni az erejét.
- Nem hagyhatom, hogy magányos legyen!- ahogy a férfi kiáltott, hangja mintha Lucky szívéig hatolt volna.
- Nem érdekelsz. Gyenge vagy!- azzal a kígyó szemei teljesen kinyíltak, és a fiú nekivágódott egy fának, vagy fél métert sodródva.
- Ne…
Azonban a kígyó előrecsúszott, és rávetette magát Yamami sensei-re.
- Yamami!- kiáltotta a fiú, ahogy a férfi egy pajzzsal kivédte a támadást. De a kígyó nem engedett.
- Kazashi…- suttogta kifulladtan a sensei, mire Lucky megrezzent.
A név nagyon ismerős volt, de nem tudta honnan.
- Kazashi… mond meg… mond meg Lucky-nak, hogy szeretem, és hogy… fogadja el… hogy… nélkülem kell tovább élnie… és ne szomorkodjon… mindig… legyen mosolygós… lélekben pedig örökre… örökre vele leszek!
Ekkor azonban a kígyó áttörte a védőfalat, és bekapta a sensei-t éles fogai közé. Lucky úgy érezte, nem ver a szíve, hogy látta az ég felé repülni Yamami sensei véres holttestét.
- YAMAMI SENSEI!- sikította sírva teli torokból.
A fiú sírva fakadt, és összeesett.
Lucky hirtelen hatalmas sötétségben találta magát. Körülnézett.
- Hol vagyok?- kérdezte, mire hangja visszhangzott- Tudom már… sóhajtotta- a magányban.
Váratlanul egy fénycsík vetődött le rá. Felnézett. Yamami sensei szellemképe nyújtott kezet felé.
- Lucky…- suttogta- Gyere… velem…
A lány kezet nyújtott, de mielőtt elkaphatta volna, hatalmas, vakító fény tört fel a háta mögött. Megfordult. Egy morcos, de mégis mosolygó lányt, egy helyes fiút, és azt a srácot látta, akiket korábban. Mellettük 3 másik gyerek állt, egy lány, hosszú, fekete hajjal, egy fiú, aki mindközül a legmelegebben mosolygott rá, és egy apró kislány.
- Kik… kik vagytok?- kérdezte a lány.
- Hát nem emlékszel ránk?- kérdezte mosolyogva a fekete hajó lány.
- Nem… kik vagytok?
- Lucky… - suttogta a sensei- Gyere velem…
Lucky újra kezet nyújtott, de ekkor a barna hajú, szürke szemű fiú megragadta a kezét.
- Emlékezz- suttogta könnyezve- Emlékezz ránk… kérlek… nem mehetsz el! Most nem!
Lucky előtt a kézfogás miatt felvillant egy kórházi ölelés képe. Aztán minden más egymás után, mindenkiről, aki csak mellette állt.
- Lucky… suttogta újra Yamami sensei- Gyere… gyere… csak én vagyok neked…
- Lucky… visszavárunk! Kérlek!- kiáltotta a kislány.
- Minek? Kik vagytok? Mi ez az egész?- fogta a fejét Lucky.
- Lucky, mi … mi…- sírt a szürke szemű fiú- MI A BARÁTAID VAGYUNK!
- B… barátaim?- hirtelen minden eszébe jutott- Kazashi sensei…Mia…Hige…Kiba…Karen…és Namika!
- Igen, mi vagyunk!- mosolygott Mia, tőle nem vártan.
- Lucky… gyere…- suttogta Yamami szelleme.
A lány felé nyújtotta a kezét.
- NE!- kiáltották egyszerre a barátai.
De a lány meglepte őket. Hirtelen feljebb emelte a kezét, és megpofozta a szellemet.
- Nem! Nem megyek el a halálla!- sírta- Az igazi… az igazi Yamami sensei is ezt akarná! Tűnj innen!
Azzal a szellem ordítva kámforrá vált.
Lucky kinyitotta a szemét. Az első, amit megpillantott maga fölött, Kiba szürke, aggódó tekintet volt.
- Jól vagy?- kérdezte.
- Igen… hála nektek...- nézett körbe- Hol van… Kazashi sensei?
- Alszik- mondta Hige.
- Pedig beszélni akartam vele.
- Lucky, a frászt hoztad ránk!- dorgálta Karen- Azt hittem, nem elájultál, hanem meghaltál!
- Hát, kis híján- vakarta a fejét Lucky.
- Jobban vagy? Fel tudsz állni?- féltette Namika.
- Igen, azt hiszem- ült fel Lucky, ahogy Kiba vállára támaszkodott.
Aztán inogva felállt, megszédült, és hátraesett, egyenesen a fiú karjaiba. Lucky felnézett, mire Kiba elvörösödött, oldalra fordította a fejét, és gyengéden fellökte a lányt.
- Bocs- mondta Lucky, ahogy a fiú felé fordult vissza.
Kiba zavartan, pirulva vakarta meg a fejét.
- Semmi- mondta gyorsan.
Lucky dülöngélve sietni kezdett az ajtó felé, de Hige elkapta a kezét.
- Hé, hová mész?
- Kazashi sensei-hez. Beszélni akarok vele.
- Alig állsz a lábadon a sokktól. Feküdj még- mondta Mia.
- Te csak ne parancsolgass nekem!- rivallt rá a lány.
Hige szóra nyitotta a száját, de Lucky gyorsan közbevágott.
- Meg ne szólalj!
- O- oké…- lepődött meg a fiú- De mondtam, hogy alszik.
- Ha rajtam múlik, már nem sokáig.
- Ha már minden áron át akarsz menni- mondta Namika- Nem fogom engedni, hogy egyedül menj. Még összeesel az ajtóban vagy akárhol.
- Rendben- mosolygott Lucky, és átkarolta Namika vállát.
Karen gyorsan utánuk ment. Hige Kiba felé fordult.
- Nem mondod, hogy neked tetszi?- kérdezte furcsállva.
- Ki? Mi?- kérdezte a fiú.
- Hát Lucky.
- Nem, nem tetszik- tette csípőre a kezét a fiú, de oldalra fordulva sem tudta takarni vörösségét.
- Pirulsz, szóval tetszik- kekeckedett Hige.
- Azt mondtam nem!
- De-de!- mutogatott Hige.
Kiba zavartan és ingerülten lesújtott a srác fejére ököllel.
- Fogd be!- kiáltotta, azzal kivonult.
- Hülye vagy- mondta Mia, azzal követte Kiba-t.
Hige magába roskadt Mia lenéző megjegyzésétől.
Kazashi sensei már ébren volt, amikor Lucky és a többiek bementek. Ahogy Lucky-ra nézett, behunyta a szemét, és lehajtotta a fejét. Lucky szemébe könnyek gyűltek, de megrázta a fejét.
,,Nem- gondolta- Többet nem sírok! Nem leszek ennyire érzékeny! Yamami sensei… bosszút állok érted!’’
- Sensei…- suttogta.
- Lucky… sajnálom. Én… nem voltam elég erős- sóhajtotta- Én… tehettem volna ellen!- szorította ökölbe a kezét a takarón.
A lány levette a kezét Namika válláról, odasétált, és letérdelt az ágy mellé a sensei fejéhez.
- Álmodtam…- mondta Lucky halkan- Igaz volt… amit láttam? Az… hogy egy hatalmas kígyó ellen küzdött Yamami sensei?
- Honnan tudod?- lepődött meg, de aztán megint magába szállt- Igen.
- Mégis… mi volt az? Nem… nem emlékszem már a nevére.
- Ezt csakis nektek mondom el. Senki, de senki másnak, még Hanai- sama-nak se mondhatjátok el! Világos?
- Igen- mondták egyszerre.
- Bízom bennetek. Nos… az a kígyó… a hatfarkú démon, a legerősebb, a Sendyuu volt.
- Micsoda?!- hajolt előre ijedten Kiba.
- Igen. Ő volt a titokzatos kihívó. Yamami sensei… ő érted harcolt, Lucky- nézett fel együtt érzően a kislány szemébe.
- Értem?...- suttogta az.
- Igen. A Sendyuu azt mondta, őt nem bántja, ha megmondja neki, hogy te hol vagy. De ő nem árult el téged. Emlékszem még arra… hogy mit mondott akkor…
Még színesen lebbent fel előtte a kép miközben beszélt, amikor Yamami sensei szembeszállt a kígyóval.
,, Nem mondom meg neked, hol vagy Lucky! Soha! Nem fogod őt bántani! Megvédem akkor is, ha meg kell halnom érte!’’
- Nagy szavak voltak ezek tőle. Pedig tudta, hogy semmi esélye. Ezért a válaszért pedig az életével fizetett. Hősként halt meg. Olyan hősként, aki a számára legfontosabbat védte.
Lucky nem tudott válaszolni. Lehajtotta a fejét. Könnyei mind nagyobb erővel törtek fel, de ő nem akart többet sírni. Most nem!
- Yamami sensei… köszönöm…- mondta nagyot nyelve, azzal felnézett.
Szemében még soha nem látott harag ült.
- Arra kért, mondjam meg neked: nagyon szeret téged, és hogy fogadd el, hogy ezen túl nélküle kell élned… de ha szereted, mosolyogj, akárcsak akkor, amikor még itt volt…
- Mosolyogja... tovább?- Lucky ránézett.
- És még valami- mondta a sensei.
- Hm?
- Ha bosszút akarsz állni, az én segítségemre bármikor számíthatsz. Mindegy, miről legyen szó- mosolygott halványan a sensei.
- Köszönöm! – derült fel kissé a lány- Igen… szeretném!
- De mi is megyünk!- mondta Namika.
- Igen. A csapattársaid vagyunk! Mi is ismertük a sensei-t!- bátorította Hige.
- Én is segítek- kacsintott Kiba.
- Srácok…- érzékenyült el Lucky- köszönöm… köszönöm mindenkinek!
- Én is megyek!- kiáltotta Karen.
- Na, nem, arról szó sem lehet!- tiltakozott Kazashi sensei.
- De én is erős vagyok!- hisztizett a gyerek.
- De még nem eléggé- fordult hozzá mosolyogva Lucky- Ha erősebb leszel, akkor velünk jöhetsz.
- Rendben! Akkor most 10-szer olyan keményen fogok gyakorolni!- emelte fel a kezét a kislány, ahogy ökölbe szorította- Indulok is! Lucky, mire kikerülsz innen, már leszek olyan erős, hogy veletek mennyek!
- 7 nap alatt? Ugyan Karen…- mondta Hige, de a kislány mérgesen fordult felé, amitől elhallgatott.
AJÁNLOM AZ OLDALT
