Kiba kiballagott, a vállára egy vattát szorítva. Mindenki ránézett.
- Na?- kérdezte Namika.
- Levettek fél liter vért tőlem, meg még találtak 1 és felet. Lucky vérszegény, én viszont azt mondták, nagyon gazdag vagyok vérben, szóval fél liter hiányát meg sem foga érezni a szervezetem. Nem tudom, mi van vele. Most fogják elvégezni az átömlesztést- mondta a srác.
- Értem- sóhajtotta Namika- Nos, akkor gondolom nincs más választásunk, mint várni, és imádkozni, hogy sikerrel járjanak.
- Valahogy úgy- mondta Kiba, ahogy Yamami sensei-re és a lányra nézett, majd leült a még mindig pityergő Karen mellé, hogy vigasztalja.
Már több mint 2 óra eltelt, amikor kilépett az orvos.
- Na?- ugrott neki Kiba és Namika egyszerre.
- Jó hírem van: Lucky szervezete befogadta a vért. Már ébren van, gyorsan gyógyul- egy pillantást vetett Kazashi és Yamami sensei-re, akik bólintottak, majd folytatta- Bemehettek hozzá, ha akartok.
- Még szép!- azzal Karen váratlanul leugrott, és besietett a doki mellett a szobába.
Lucky bágyadt volt, és még kicsit fehér volt az arca. Infúzióra volt kötve. Lenézett Karenre, és mosolygott.
- Örülök, hogy jól vagy.
A lány sírva fakadt, aztán a maga kis erejével felpofozta a lányt. Az döbbenten nézett rá.
- Hülye! Hogy lehettél ilyen hülye…- könnyei elnyomták a szavait- Majdnem meghaltál! Soha… soha többé ne merj ekkora kockázatot vállalni értem! Soha… soha, megértetted?- azzal a lány mellkasára borult, és ott sírt tovább.
Lucky a döbbenetből kiábrándulva elmosolyodott, és megsimogatta a lány fejét, aki erre felkelt, és ezúttal Lucky nyakát ölelte át. Az szabad kezével szorosan magához húzta, aztán az ajtóra nézett. Namika is befutott rajta, és ő is megölelte barátját.
- Lucky! Úgy féltettelek!- könnyezett ő is.
- Ne aggódjatok, nem állt szándékomban pont most meghalni- mosolygott a lány.
Yamami sensei lépett be következőnek, miután a 2 lány elengedte Lucky-t. Lucky ránézett, aztán elfordult. Várta a hatalmas leszúrást. De helyette meglepetésére csak egy nem várt, szeretetteljes, meleg ölelést kapott.
- Yamami sensei…- suttogta.
- Aggódtam érted. Ne merészelj még egyszer ekkora bajba kerülni- engedte el a sensei-e.
- Rendben-mosolygott fel rá a lány.
Ezután Hige és Kazashi sensei léptek be. Megborzolták a kislány haját, majd megdicsérték, hogy milyen erős volt, aztán kicsit leszúrták vakmerősségéért.
Kiba Mia mellett állt, kívül az ajtón.
- Mire vársz már- mosolyogta ravaszul a lány- Tetszik vagy nem? Akkor meg menj, és üdvözöld! Te adtál neki vért, legalább had tudja, hogy ki mentette med!
- De…- pirult el a fiú.
- Nincs de! Menj vagy belöklek!
- Jó, jó… megyek.
Azzal szégyenlősen belépett. Lucky elmosolyogott, amikor meglátta.
- Kiba! Szia!
- Szia…- dörzsölte hátul a fejét a gyerek.
- Gyere már közelebb, nem eszlek meg!- mondta, mire a fiú odalépett.
Lucky hirtelen átölelte a derekát, amitől a fiú megszeppenve elvörösödött, mint egy retek.
- Köszönöm, hogy vért adtál. Megmentetted az életem- nézett fel rá a lány.
- Nincs mit- mondta a srác, és félénken visszaölelte.
- Lucky- kezdte Namika-, ha felépülsz, első dolgom lesz elvinni téged egy fodrászhoz! Így nem maradhat a hajad! Néz csak rá! Hogy tudtad ilyen bénán levágni?
- Hé, siettem!- mondta a lány nevetve.
- Van egy nagyon jó fodrászom- mondta Karen- kezelésbe vehetné Lucky-t, ha meggyógyult.
- Köszi - mondta a csaj, és megborzolta Karen haját.
- Hagyjuk pihenni Lucky-t- mondta Kazashi sensei- Akkor hamarabb felépül.
- Ha ilyen ütemben halad a gyógyulás útján- lépett be az doktor- Akkor legkésőbb 2 nap múlva már mehet is új küldetésre.
- Hűha, hallod? Nagyon gyorsan gyógyulsz! Ez remek!- ujjongott Karen.
Kazashi sensei Yamami-ra nézett, aki viszonozta ezt, majd újra a kislányra.
,,Szegény. Ő maga ugyan tudja, de a barátai, ahogy látom nem, hogy a Lamie ereje miatt gyógyul ilyen gyorsan ’’- Gondolta Yamami sensei.
- Lucky, lejössz majd velem a tengerpartra szombaton?- kérdezte Namika.
- Persze. Kiba, Hige, Mia, ti is jöttök?- fordult a fiúkhoz.
- Én igen- bólintott Kiba- Ti?
- Én nem veszek rész ilyen óvodás hülyeségekben- jelentette ki Mia.
- Eljössz, parancsolom!- tért vissza a régi Karen.
- Újra a régi- csóválta a fejét összefont karokkal mosolyogva Hige.
Karen erre vádlón meredt rá, amitől elhallgatott.
- Rendben, gyertek, hagyjuk Lucky-t- mondta Yamami sensei- Ki kell pihennie magát.
- Én maradnék…- szégyenlősködött Kiba.
- Én is!- mondta Namika.
- Akkor é…- kezdte Karen, de Kazashi sensei csak a fejét csóválta- Akkor én nem maradok…- morogta a lány, aztán vidámabban újra megölelve Lucky-t kisietett.
- Na, mesélj!- mondta Namika az ágyra ülve- Mi újság Higé-vel?
Kiba nagyon meglepődött a fiú nevét hallva, és gyanakvóan nézett Namika-ra. Az viszont nem látta meg.
- Semmi… totál Miába van zúgva- csúszott mélyebbre az ágyában a lány- Rám alig figyel. Azért örülök, hogy legalább bejött. Miért, talán neked is tetszik?
- Á, dehogy. Nem az én esetem az ilyen stílusú fiú. Még nincs jelöltem- nevetett a lány.
- És neked, Kiba?- kérdezte Namika.
- Mi nekem?
- Ki tetszik?- tájékoztatta Namika.
- Hát…- a srác teljesen elvörösödött- Senki. Jelenleg.
- Persze!- mosolygott Namika.
- Mondtam, hogy senki!- pirult el még jobban a fiú.
- Ha te mondod- gonoszkodott a lány.
- Hé, nyugi- nevetett Lucky- Kiba is talál magának majd valakit, akárcsak te.
A fiú hallgatott.
,,Majd biztos pont most fogom bejelenteni, hogy tetszik Lucky! Még csak az kéne!’’- gondolta Kiba.
Késő estig bent maradtak a kórházban, és Lucky elképesztően gyorsan gyógyult. Éjszakára már járni tudott, és kivették az infúzióját is.
- Kisasszony, magát aztán keményfából faragták!- dicsérte mosolyogva a doki.
- Köszönöm!- nevetett a lány- Szeretnék is mihamarabb felépülni!
- Ahogy áll, már ma hazamehetne. De éjjelre inkább bent tartanánk megfigyelésre.
- Rendben.
Másnap reggel Lucky-ért bejöttek a többiek. Karen ujjongva ugrott a nyakába, amikor meglátta, hogy a lány talpon van, és csak rájuk vár.
- Lucky! Jaj, de ó!
- Szia, Karen!- nevetett a lány- Akkor, elviszel ahhoz a híres-neves fodrászhoz?
- Még szép! Gyere!
Azzal Karen a többiek mellett kirángatta az ajtón. Namika nevetve futott utánuk, Yamami sensei viszont csak mosolyogva sétált mögöttük.
Lucky 1 óra múlva kisétált a fodrásztól, Namika és Karen pedig tátott szájjal meredtek rá.
- Mi az, Ilyen rossz?- kérdezte meglepetten a lány, ahogy kezébe vette lapockájáig érő haját.
- Állati jó!- visította Karen.
- Igen, szerintem is! Nagyon jól áll!- dicsérte Namika.
- Köszi- mosolygott a lány.
Ahogy visszafelé siettek a városba, összefutottak Miával és Higé-vel. A fiú rossz szokása szerint most is a lányon csüngött.
- Sziasztok!- köszönt Hige- Ejha, Lucky, ez már nem semmi!
- Sziasztok!- pirult el Lucky- Köszi! Mi járatban errefelé?
- Kazashi sensei után kutatunk. Olyan, mintha elnyelte volna a föld- mondta a fiú.
- Hogy érted?- pislogott Karen.
- Elmentünk a szállására, hogy megkérdezzük, mikor megyünk a következő küldetésre. De nem találtuk- mondta Mia szokásos hangnemében.
- Körülnéztünk a parton, a boltokban, a Hanai házánál… de sehol sem volt. Még a sikátorokat is átnéztük- mesélte Kiba- Nem láttátok véletlenül?
- Nem, sajnos mi sem- ingatta a fejét Namika.
- Segíthetünk megkeresni- ajánlkozott Karen.
- Karen, neked véletlenül nem a házi feladatoddal kéne foglalatoskodnod? – kérdezte Lucky.
- Az ráér!- legyintett a lány.
- Hát, 2-es átlaggal nem hinném…- mondta Namika, mire Karen megrezzent.
- Na, egy-kettő, indulás haza. Majd mi segítünk- terelgette Lucky a lányt- Ha jó lesz a házid, akkor viszek neked valami cukrot.
- Ígéred?- nézett fel rá Karen.
- Ígérem- mosolygott Lucky.
- Jaj, de jó, akkor megíratom Kaname sensei-el!- mosolygott a lány.
- Na, az úgy nem ér! Saját fejből!- ingatta a mutatóujját Lucky- Vagy nincs cukorka!
- Oké, oké- mosolygott Karen- Na, akkor, sziasztok!- azzal elrohant.
- Mi meg menjünk már tovább- morgolódott Mia.
Már késő estére járt. A nap narancs fénye bevilágította az erdőt. A lágy szél végigfutott Lucky, Mia és Hige testén, akik egy fa alatt ült kimerülve.
- Ez kész- sóhajtotta fáradtan Hige- Elnyelte a föld, és pont.
- Az lehetetlen- mondta Mia.
- Mi más magyarázata lenne annak, hogy így nyoma veszett?- kérdezte Lucky.
- Például… ismer titkos helyeket, és azért nem találjuk- vetette fel az ötletet Mia.
- Lehet. Kazashi sensei olyan titokzatos- helyeselt Hige.
- Neked mégis mi nem igaz, amit Mia kisasszony állít?- kérdezte gúnyosan és morcosan Lucky.
- Hé, ne piszkáld már! Csak féltékeny vagy, hogy te nem vagy olyan szép és erős mint ő!
- Mi van? Ki féltékeny?- azzal Lucky a semmiből egy Karinéhoz hasonló legyezővel két kézzel lesújtott a fiúra.
- Áú!- nyögte Hige, ahogy a fejét kezdte simogatni- Ezt meg honnan a csudából szedted?
- Karentől kaptam. Jó kis fegyver mi?- csukta be egyik szét Lucky huncut mosollyal.
- Ja… nagyon…- morogta Hige, aztán nevetett- és még jobb, ha nálam van!
Azzal egy gyors mozdulattal kihúzta Lucky kezéből a legyezőt, és lesújtott vele Lucky hátsójára. Az sikítva nevetett.
- Hülye állat!- mondta, azzal előhúzott egy újabb legyezőt, és visszatámadt.
Higé-t meglepte az újabb legyező, és nem tudta kivédeni a combjára intézett erős csapást.
- A francba, hány legyeződ van még te csaj?- mosolygott.
- Pontosan?- Lucky az ujjain kezdett számolgatni- Ezek kívül még hat, plusz, ami nálad van.
- Mi van? Persze!- döbbent meg Hige.
- Ja!- azzal Lucky előrántotta az összest- Ellentámadás!
Hige visított, ahogy Lucky ütni kezdte. Mia egykedvűen nézte őket, ahogy a naplemente fényében hülyéskednek. Lucky az ő színtiszta ellentéte volt: ostoba, türelmetlen és meggondolatlan. De vele ellentétben mérhetetlenül kedves.
- Ideje lenne, hogy mennünk- állt fel Mia összefont karokkal- Mindjárt besötétedik.
- Igen. A szüleim már aggódhatnak értem- sóhajtotta Hige.
- Nos, akkor holnap. Sziasztok!- integetett Lucky, azzal elfutott- Hige, veled még számolok!
- Felőlem! Na, szia!
Lucky hazaét. Az ajtót nyitva találta, bent égett a lámpa. Benézett.
- Megjöttem!
De nem volt válasz. A ház rideg és magányos volt. Körbejárta a szobákat, de Yamami sensei-t sehol sem talált.
,,Először Kazashi sensei, most meg ő? Mi folyik itt?’’- gondolta.
Már 11 órát ütött a nagyóra a nappaliban. Lucky-t ez ébresztette fel. Kint aludt, abban a reményben, hogy meghallja, ha a sensei hazaér. Felült, megtörölte a szemét, és újra körülnézett. A ház továbbra is üres volt.
,,Kezdek aggódni- gondolta szomorúan- Még soha nem volt távol ilyen sokáig. Remélem, később megjön. Ha mégsem, akkor majd szólok Hanai-sama-nak és megkeresik. Furcsa- nézett le a kezére- Mintha az ösztöneim azt súgnák, hogy valami baj van. De nem tudom, mi lehet az…’’
Megfésülködött, elrendezte a ruháját, aztán elindult az iskolába. Az ajtóból még egyszer visszanézett az üres épületbe.
,,Yamami sensei… Siess haza!’’- gondolta, majd becsukta az ajtót.
Az iskolában még órák előtt összefutott Namika-val, és beszámolt neki mindenről.
- Nem mondod komolyan, hogy ő is eltűnt?- hüledezett a lány.
- Hogy érted, hogy:,,ő is’’?
- Mostanában sorra tűnnek el a sensei-ek. A miénk még meg van, de például Aiko és Erai sensei-ei már eltűntek. Elég rémisztő. Sőt, még Shizuka sensei-nek is nyoma veszett.
- Ez nem jelent jót- sóhajtotta Lucky.
- Éppen ezért ne csodálkozz, ha a legkisebb bakiért is lekiáltják a fejedet.
- Jó.
Amikor beléptek a terembe, Lucky beült Hige és Mia mellé.
- Hallottad már?- kérdezte a fiú Lucky-t.
- Mit?
- Kazashi sensei is eltűnt! Állítólag egyre többen.
- Yamami sensei-nek is nyoma veszett. Kezdek nagyon aggódni. Mi van, h
AJÁNLOM AZ OLDALT
