6. rész: A titkos barlang

Kazashi sensei ébred fel elsőnek, mivel úgy érezte, nem kap levegőt. Nem tévedett, ugyanis Karen az arcára feküdt. A sensei nagy nehezen kimászott a rakás aljáról, és finoman megrázta Lucky vállát, aztán Higét, végül Miát és Karent.

- Szép jó reggelt...- dörzsölte a szemét Lucky, ahogy a többiek is felkászálódtak.

- Karen kisasszony, hogy kerül ide?- kérdezte a sensei.

- Nem tudom- ásította a lány- Csak Lucky-t kerestem, aztán úgy döntöttem, bejövök én is a rakásba.

- Már mindegy nem?- nyújtózott Hige egyik kezét fogva.

- Oké, akkor reggelit!- kiáltotta elevenen Karen.

- Oké. Ki tud főzni?

- Én!- jelentkezett Lucky- de csak ramen-t, curry-t, meg csokis sütiket tudok.

- Akkor legyen körri!- mosolygott kislány- Végre ezt is megérem, hogy nem a nagyapa mogyorós szendvicset kell reggeliznem!

- Igen, de szükségem lenne segítségre- csillant meg ravaszul Lucky szeme- Mia!

A lány megrezzent.

- Ugye segítesz nekem?

- É-én? Izé…

- Mia… vagy csak nem tudsz főzni?

- De-dehogynem!

- Akkor gyere, és segíts!

A két lány átment a konyhába, míg a sensei és Hige a kislányt szórakoztatták. Lucky gyorsan összekeverte a csokis süti hozzávalót, és a tálat Miának nyújtotta.

- Tessék, keverd össze!

A lány zavartan elvette a fakanalat, és hozzálátott.

- Ööö…- kezdte Lucky.

- Mi az?

- Fordítva kevered a fakanállal… tudsz róla?- kérdezte.

Mia lenézett a kezére. Azt hitte, így jó, hiszen kényelmesebb volt a duci felét fogni.

- Valld be: még életedben nem volt fakanál a kezedben!- mondta Lucky egy bamba képpel.

- De, egyszer volt, amikor kitörtem vele az ablakot mérgemben… de sütni még soha nem sütöttem…

- Tudtam. Na, add ide, megmutatom, hogy kell!

Azzal Lucky egy profi módján keverni kezdett.

- Látod? Nem nehéz. Most te.

Mivel Mia elég ügyetlen volt, később lett kész a reggeli, mint amire számítottak. Karen morcosan kóstolta meg körrit, de amint az a szájába ért, felvillanyozódott.

- Lucky, ez isteni! Felveszlek főszakácsnak!- mondta a lány.

- Nem, köszönöm. Akkor nem lenne, aki főzzön Yamami sensei-nek - mosolygott Lucky.

- Kár.

- De attól még néha meglephetlek pár finom falattal, ha akarod.

- Persze!

- Na és neked, Mia, hogy ment?

A lány kezében megállt a kanál, és morcosan oldalra nézett.

- Azt hiszem, jobb, ha többet nem is kérdezek…- vakarta a fejét Kazashi sensei.

- Mit akarsz csinálni délután?- kérdezte Hiba Karent.

- Menjünk felfedezőtúrára! A nagyapa mindig elvisz engem valami érdekes helyre!- áradozott a kislány.

- Hm… nem is rossz ötlet!- mondta Kazashi sensei.

- Hová menjünk?- kérdezte Hige.

- Hé, én tudok egy jó helyet!- mondta Karen- Menjünk be az Álom Vízesés mögé!

- Nem hiszem, hogy jó ötlet- mondta a sensei.

- Én oda akarok menni!- kezdett hisztizni újra a lány, ezúttal toporzékolva- Én vagyok itt a főnök!

- Rendben kisasszony, ahogy akarja. ,, Ajaj, félek, ebből még baj lesz…’’

- Azért mondom!- tette csípőre a kezét a lány.

,, Meg kell hagyni, raplis egy teremtés…’’- gondolta Lucky.

- Gyere Lucky, segíts összepakolnom!- mondta a kislány.

- Megyek.

Ezúttal nem értek vissza olyan hamar, mert Karen akadékoskodni kezdett, hogy vinni akarja a mackóját. Lucky hiába mondta neki, hogy az a kopott plüssmaci nem való egy kisasszonyhoz, végül engednie kellett.

Csodás idő volt. A nap átvilágított a fák levelei között, a madarak kellemes éneke betöltötte a tájat. Ahogy Lucky felnézett a lombok közé, hirtelen összeszorult a szíve. Eszébe jutott Yamami sensei. Már nem látta 2 napja. Hiányoztak neki a bosszantása is. Bár ebből a szempontból itt volt mellette Mia.

,, Hát igen, Miánál bosszantóbb egyént nehéz találni…’’- gondolta.

Nemsokára elérték a vízesést. Karen örömében sikoltott, és befelé akart futni, de Kazashi sensei megállította.

- Kisasszony, előbb had nézzem meg én.

- Rendben, legyen- fonta össze a karjait a kislány.

Kazashi sensei behajolt a vízesés mögé, majd vizesen kihúzta a fejét.

- Rendben, gyertek. Mia, Hige, te fogjátok közre Karen-t. Én megyek elől. Lucky, te leszel hátul.

- Nem!- ellenkezett Karen- Lucky vagy mellettem megy, vagy előttem!

- Rendben…- sóhajtotta a sensei- Hige, helyet cserélnél vele akkor?

- Persze.

- Máskülönben meg semmi szükségem védelemre, már 7 éves vagyok!- dugta fel az orrát a gyerek.

- Karen, kérek- mondta Lucky- Most az egyszer!

- Na, jó, legyen, de csak a te kedvedért!

- Köszönöm!

Azzal beléptek. Kezdetben nagyon sötét volt, végül a sensei megállt, és mivel nem látták, mind belementek.

- Mi az sensei? Hol van?- kérdezte Lucky.

- Ez így nem lesz jó gyerekek. Nem látunk semmit. Csinálok egy fénygömböt.

Azzal a sensei egy fénygömbbel a kezében indult el újra. Sokáig sétáltak lefelé, míg végül különös falrajzokra lettek figyelmesek. Sötétrózsaszín színűek voltak, aztán színt váltottak kékre, sárgára, vörösre, lilára, zöldre, és minden egyéb színre.

- Húhaaa…- hajolt közel a falhoz Karen- De szép!

- Ez fantasztikus!- ámuldozott Hige is.

- Mik ezek, sensei?- kérdezte Lucky, ahogy végigsimította az egyik jelet.

- Úgy látom, valami régi írás lehet. Érdekes.

- Menjünk még mélyebbre!- ugrott ki Karen közülük, és lerohant.

- Álljon meg!- futott utána a sensei, aztán a többiek is.

Karenre lemeredve találtak rá egy hatalmas teremben. Ők is körülnéztek, és velük is ugyanaz történt. A látvány elképesztő volt!

A terem falán hatalmas, színt váltó jelek voltak, olyanok, amiket korábban láttak. A föld tele volt egy csomó, átlátszó kristállyal, amik mindig felöltötték a bevilágított terem színét. A legmagasabb vagy 10m-es volt, maga a helység pedig legalább 14m nagy volt. A kristályokban látták magukat, néhányban eltorzítva, néhányban viszont rendesen.

- Hú… ez állati!- forgatta körbe a fejét Hige.

- Erről nem is tudtam!- mondta Kazashi csodálkozva.

- Ez csodás!- kezdett körbe táncolni a kislány.

- Hanai kisasszony, csak óvatosan!- figyelmeztette a sensei, aztán suttogva hátraszólt a többiekhez- Rossz előérzetem van. Tartsátok nyitva a szemeteket.

- Igenis- bólintottak egyszerre.

Hirtelen a kristályok közül egy férfi ugrott elő, és egy hatalmas karddal Karen felé sújtott. Kazashi sensei abban a pillanatban reagált, és a gyerekért ugrott. Ahogy elvitte onnan, a ruhájából kiszakadt egy darab, ami a kard eltalált.

A támadó felszökken az egyik kristály tetejére, és megállt. Lucky gyorsan a sensei-hez és a rémült Karenhez loholt.

- Jól vannak?- kérdezte Hige.

- Ki maga!- szólt a pasas felé a sensei.

- Ó, milyen illetlen is vagyok… Danjuro Uzumiya vagyok.

- Mégis miért támadta meg Karent?- förmedt rá Mia.

- Engedelmetekkel én egy fejvadász vagyok, akárcsak a társaim- azzal füttyentett, mire még 5 másik fickó ugrott elő a semmiből- Nos, átadjátok a Hanai unokáját zokszó nélkül, vagy meg kell küzdenünk érte?

- Soha nem kapjátok meg Karent!- kiáltotta Lucky, ahogy átvette a sensei-től a gyereket.

- Értem. Szóval erőszakhoz kell folyamodnunk. Legyen, nekünk mindegy- mondta Danjuro- Támadás.

Azzal a fejvadászok lerohanták őket.

- Vigyázzatok Karenre! Ezt én majd elintézem!- mondta a sensei.

- Magának Hanai kisasszony!- ripakodott a lány.

- Karen!- kiáltott rá a Lucky, amit a lány nem szokott meg, ezért megrémült- Ne most hisztizz ilyen semmiségek miatt! Kérlek! Inkább maradj szorosan mögöttünk!- azzal körbeállták a kislányt.

Karen meglepetten bólintott, mert kivételesen belátta, hogy másnak van igaza. Kazashi sensei ügyesen védte ki a támadásokat, de nem vette észre, hogy Danjuro eltűnt.

A következő pillanatban Danjuro Karen mögött termett. A lány sikított, ahogy hátrafordult, és a kezével a fejét védte, ahogy a fejvadász készült lesújtani.

,,Francba!- gondolta Kazashi sensei- Ha ki is jutnék, nem érnék oda időben…’’

Danjuro lesújtott, és a kislány becsukta a szemét. Várt pár pillanatig, de semmi. Hirtelen egy vércsepp koppanását hallotta a földön. Kinyitotta a szemét, és akkorát sikított, hogy ijedtében hátraesett a földön.

Lucky állt előtt, Danjuro kardja pedig mélyen beleállt a lány jobb karjában.

- Ostoba…- morogta a fickó, ahogy a lányt arrébb lökte.

Az elterült a földön, mire Danjuro újra elindult Karen felé. Ezúttal azonban Mia és Hige ugrottak a gyerek védelmébe. Eközben Kazashi sensei kezdte elveszíteni a türelmét.

,,Valahogy ki kell jutnom innen!- védte a támadásokat- Bár a gyerekek edzettek, egy ilyen ellenféllel ők sem tudnak elbánni! Segítenem kell nekik! Mi a…’’

Hirtelen lenézett. Képtelen volt megmozdulni. Árnyékának színe vörösre váltott.

,,A rohadt életbe! Árnyékfogó jutsu! Még csak fénygömböt sem tudok idézni, hogy eltüntessem az árnyékomat! ’’

Mia és Hige keményen megszenvedték a lány védelmét. Mia már kifulladva lihegett, amikor hirtelen az ő árnyéka is vörösre váltott.

,,Csak ezt ne!’’- gondolta.

Végül Higét is leblokkolták, így Danjuro megindult a kis Karen felé. Az már sírt félelmében.

- Ostobák vagytok mindannyian. Csak nem gondoltátok komolyan, hogy Narel szinten legyőzhettek engem? Én egy Youlin vagyok! Bár azért- nézett Kazashi sensei-re- egy Kazen-től többet vártam volna. Most nem ölöm meg egyikkőtöket sem, had lássátok tehetetlenül, ahogy a kis Hanai meghal.

Azzal felemelte a kardját.

,,Ne!’’- gondolta Mia, Hige és Kazashi sensei egyszerre.

- Valakiről megfeledkeztél!- Lucky hirtelen hátba támadta Danjuro-t, aki messze elcsúszott.

Lucky kezéből a vér esőként ömlött, és az arca is elsápadt.

- Lucky! Ne csináld! Meg fogsz halni!- könyörgött Karen.

- Az a feladatom, hogy téged védjelek- mosolyogta.

- Átkozott csitri…- törölte meg a száját Danjuro- Elkapni!

Mivel Lucky csak egyik kezét tudta használni, elég hamar sikerült lefogniuk. De nem akárhogy: elkapták a haját, és lerántották a földre.

- Lucky!- kiáltotta Karen, mire Danjuro előtte termett

A gyerek az arca elé emelte a kezét.

,, Nincs más választásom…’’- gondolta Lucky, ahogy szorosan lehunyta a szemét.

Hirtelen, mindenki legnagyobb meglepetésére Lucky egy kunai kést rántott elő a zsebéből, és átszelte vele a haját.

Még Danjuro is ledöbbent egy pillanatra. Lucky nem habozott siratni a haját, ami ezúttal mindössze a lapockájáig hullott le, felugrott, és Karen elé vezette magát. Danjuro kiábrándulva újra lesújtott.

- Lucky! Kiáltotta teli torokból Karen.

Ekkor azonban, ahogy Danjuro lecsapott, egy hatalmas fénypajzsot emelt maga köré. A fény betöltötte a termet, és vakítóan erős volt.

- Sensei! Hige! Mia!- kiáltotta a lány- Eltűntek az árnyékok! Gyorsan!

- Tényleg!- nézett le Kazashi sensei- Gyerekek, gyorsan!- azzal mind kiugrottak a jutsu-ból, és segíteni indultak.

A pajzs eltűnt, Lucky pedig összeesett.

- Te átkozott kis lotyó…- morogta Danjuro- Most nem menekülsz! Megöllek!

Azzal függőleges helyzetbe helyezte a kardját, és a lihegő lány felé vitte.

,,Francba, képtelenség, hogy időben odaérjek!’’- gondolta Mia feszülten futva.

- Fekete fény klón jutsu!- kiáltotta Lucky, mire Danjuro letorpant, akárcsak korábban

Kazerashi.

,,Micsoda? Ilyen magas szintű technika, ráadásul legalább 1 liter vérveszteséggel? Ez megőrült!’’- gondolta Mia.

,,Lucky…- gondolta Hige- Ilyen magas szintű technika, tőled? Soha nem gondoltam ilyenre!’’

,,Ez nem lesz jó…- gondolta a sensei- Gyorsan meg kell állítanunk! Ha sok vért veszt, ezt a technika akár az életébe is kerülhet!’’

A klók közrefogták Danjuro-t és az embereit. Idő közben Lucky összeesett, és Karen karjaiban feküdt a földön. A lány úgy bömbölt, mintha megszállta volna valami.

- Mia, hozd gyorsan Lucky-t!- kiáltotta Kazashi sensei- Én viszem Karent- tegezte megint a gyereket, de az most nem tudott törődni ezzel- Hige, ha kiértünk, a te feladatod védőfalat emelni!

- Igenis!- mondta a fiú.

Mia felkapta a lányt, és kifelé rohantak. Miután Hige falat emelt, Mia lenézett Lucky-ra.

,,Ne merészelj meghalni!- gondolta aggódva és mérgesen nézve a lányra- Még tartozok neked egyel! Amíg vissza nem adom, meg ne halj, vagy kitekerem a sensei-ed nyakát!’’

Kiértek, mire Karen észhez tért a friss illatú levegőtől.

- Ne aggódjon- tért vissza magázásra a sensei, ahogy a fákon ugrált a gyerekkel- Mindjárt hazavisszük…

- NEM!- visította a lány- Előbb a kórházba megyünk Lucky-val!