3. rész: A Sorstárs

Lucky ébredezni kezdett. Ahogy kinyitotta a szemét, megpillantotta maga fölött Yamami sensei arcát.

Tele volt sebtapaszokkal, a karja és a lábai pedig be volt kötözve.

- Jó esttét- mosolyogta Yamami sensei.

- Micsoda? Estét? Hány óra? És hol vagyok?

- Fél 10 van, és egy kórházban vagy- nevetett a sensei.

De Lucky csak komoran hallgatott.

- Mi a baj?- kérdezte a sensei- Hiszen legyőzted Kazerashi-t, és már egy hűvös zárkában csücsül.

- Sajnálom…- mondta Lucky.

- Ugyan mit?

- Azt hogy képes voltam magáról azt feltételezni, hogy kihasznált, és hogy gyűlöl engem- sóhajtotta a lány, és gyorsan pislogott a szemével, mert nem akart még egyszer sírni.

- Meg voltál ijedve. Kazerashi szavai összezavartak téged- ezúttal a sensei sóhajtott- Inkább én kérek bocsánatot- Lucky értetlenül nézett fel, amitől a sensei folytatta- Egyben Kazerashi-nak igaza volt: hazudtam neked éveken át. El kellett volna neked mondanom, hogy azéért kerülnek, mert beléd zárták a Leira-t. De esküt tettem… és ha nem is így lett volna, akkor sem lettem volna képes rá. Nem akartam, hogy ezzel a tudattal éld le az életed. Őszinte leszek: ha rajtam múlt volna, soha nem tudod meg.

- De kiállt értem, sensei- mondta Lucky, mire Yamami visszafordította felé a fejét egy értetlen arccal- Kiállt értem, ez pedig tényleg arra utalt, hogy szeret engem. Ez minden bűnét feloldotta- mosolygott a lány.

Yamami megkönnyebbülten sóhajtott, és leült a lány ágyára.

- Kösz.

- Ó egyébként sensei- Lucky ravaszul mosolyogni kezdett.

- Hm?

- Mióta is tetszik magának a Shizuka tanárnő?- mosolyogta.

Shizuka tanárnő egyike volt a legjobb Kazenorok-nak, és a legszebbeknek. Neki már volt saját Narel csapata, akik igen ügyes ninják voltak. Csapatába tartozott a hódító, szőke Katsumi Jarosy, az iskola egyik legszebb lánya, valamint Arisa Kamamorita, és a csapat fiú tagja, Josuke Baisotei.

- Micsoda?- Yamami sensei elvörösödött- Ekkora őrültséget! Hogy jutott eszedbe?

- Igazam van! Sensei elpirult!- nevetett Lucky.

Végre úgy érezte, visszaadhatja a sokévi piszkálást.

- Ha azt mondom nem, akkor nem!- Yamami egyre jobban elvörösödött.

- Ez az! Megtaláltam a maga gyenge pontját! Yamami sensei szerelmes Shizuka sensei-be!- ujjongott.

Csakhogy Yamami vörösödve befogta a száját.

- Oké, oké, nyertél! De ne mondd el neki, kérlek! Akkor elviszlek holnap este vacsizni oda, ahová csak akarod!

- Ahová csak akarom?- Lucky szeme álnokul megvillant.

- Igen.

- Oké, akkor holnap menjük a Cambrio-ba!

- HOVÁ?!- hüledezett Yamami.

A Cambrio Light legdrágább étterme volt, ahová csak az igazán gazdagok jártak. Lucky mindig is ki akarta próbálni, és ezt most jó esélynek látta rá.

- Az lehetetlen!

- Azt mondta, ahová akarom!- ellenkezett Lucky.

- De… de… de… azaz étterem hajmeresztően drága!

- Shizuka sensei! Yamami sensei szere…- de nem tudta befejezni, mert a sensei sietősen a szájára nyomta a kezét.

- Jó, jó, jó! Legyen! Akkor holnap elviszlek oda! Csak ne mond el senkinek!

- Tudtam, hogy én nyerek!

Másnap reggel Yamami sensei bejött Lucky-ért a kórházba, hogy bekísérje az első tanórákra. Amikor már kifelé jövet a kapunál voltak, a sensei megszólalt.

- Lucky…

- Igen?

- Mivel tegnap nagyon fáradt voltál, nem akartam megkérdezni, de… honnan tudtad, hogy kell ezt a technikát csinálni?- kérdezte határozottan.

Lucky sokáig hallgatott, a sensei már-már azt hitte, nem is válaszol.

- Nem tudom- mondta a kislány- A kézjelek sem mennek már. Látja?- azzal a lány megpróbálta leutánozni, amit tegnap művelt, de még csak a jeleket sem volt képes rendesen megcsinálni, sőt, 4-et a 10-ből ki is hagyott, pedig mindegyiket használta a jutsu-kor- Egyszerűen csak az jött valahogy a kezemben. Nem járt más a fejemben, mint az, hogy meg kell magát védenem- szomorúan nézett fel a sensei-re.

- Lucky, lenne egy nagy kérésem.

- Igen?

- Tudom, hogy nehéz lenne megtenni, amit most mondani fogok, szóval ne vedd szemétkedésnek: Legyél olyan, mint régen.

- Tessék?

- Próbáld meg elfelejteni, mi rejlik benned valójában. Inkább csak éld az életed úgy, ahogy addig, amíg Kazerashi el nem mondta ezt neked- az utolsó szavakat olyan gyűlölettel a hangjában mondta ki, amit Lucky soha nem hallott azelőtt.

- Rendben, értem, mire céloz!- mosolyodott el Lucky- és minden el fogok követni, hogy meglegyen!

- Egyébként nem feledkeztél meg valamiről?- kérdezte a sensei.

- Miről?

- Holnap vizsga, és ha nem mennek a kézjelek, nem leszel képes a Fény Szellem jutsu-ra.

- Ááááááá!! A vizsga teljesen kiment a fejemből! Most mit csináljak?!- fogta a fejét a lány.

- Még van egy napunk, segítek megtanulni őket.

- Köszönöm. De menni fog?

- Ha neked nem fog sikerülni, akkor senkinek!- nevetett Yamami.

A további idő már beszélgetés nélkül telt. Lucky és Yamami is a gondolataikba merültek.

,,Hogy voltam képes egy akkora jutsu-ra?- kérdezte magától a lány- Hiszen életemben most csináltam először! Még a kézjeleket sem ismerem rendesen, ott meg csak úgy jöttek maguktól! Mi történt akkor velem? És honnan volt olyan sok chakra-m?’’

,,Vajon azaz elképesztő mennyiségű erő a Leira-ból jött?- gondolkodott a sensei- Igen, valószínű. De akkor… ezt nem értem. A Leira gonosz teremtmény, Lucky mégis képes volt jóra használni az erejét anélkül, hogy a pecsét megtört volna. Hogy volt képes erre? Ezt nem tudom megérteni…’’

Elérték a sulit. Ahogy beléptek a terembe, mindenki Lucky-ra meredt, aki ettől nem érezte túl jól magát. Körülötte pusmogtak, és mérgesen néztek rá.

Úgy döntött, nem érdeklik őt a többiek. Hisz itt van neki Yamami sensei, aki olyan számára, mintha az apja lenne. Elég neki az ő társasága.

Az egyik folyosónál szétváltak útjaik a tanárral, és míg a sensei a tanári felé, Lucky a csarnok felé indult.

Ahogy sétált, hirtelen meglátta, hogy egy diákot ütnek a falnál. Lány volt, fekete, talán még Lucky-énál is hosszabb hajjal, és zöld szemekkel. 4 fiú állta körbe, mind magasabb okozatúak voltak, Narel rangúak. A kislány sikított, ahogy az egyik fiú a hasába ütött.

Lucky látta, ahogy az egy másik kölyök éppen hasba készül rúgni a gyereket, és a másodperc egy töredéke alatt megismételte azt, amit Kazerashi-val tett, persze kissé visszafogottabban.  A fiúk meglepetten néztek rá, és pár lépést hátráltak.

- Ki a franc vagy?- kérdezte az egyik újra előrelépve.

- Inkább ti kik vagytok! És mégis miért bántjátok ezt a lányt?

- Azért, mert egy kis hülye ribanc! Tudod, egyáltalán kit védesz?- kérdezte a szőke fiú.

- Igen, egy ártatlan lányt.

- Ebbe a kis lotyóba zárták az 5 farkú kutyadémont, a Zarashi-t- Mondta egy másik kölyök.

Lucky a lány felé fordult, aki megrezzent, és könnyek gyűltek a szemébe.

,,Így már biztos, hogy ő sem fog megvédeni ’’- gondolta elkeseredetten.

- És aztán?- válaszolta Lucky, ami az összes ott lévőt, főleg a kislányt meglepte- Nem arról kell megítélni egy embert, hogy kit vagy mit zártak belé! Ez egy Narel-tól a leggyávább dolog! Nem is vagytok méltók erre a címre!

- Te kis szajha, mégis mit gondolsz, ki vagy?- kiáltott rá a legmagasabb gyerek.

- Van rendes nevem is! Lucky Lamie!- a lányt meglepte, hogy a fiúk nem tudnak arról, hogy belé zárták a Leira-t.

- Nem fog illeni rád a neved, ha elverünk!- azzal a legmagasabb Lucky felé ütött, aki viszont gyorsan kivédte, és visszatámadt.

- Srácok, ez nem jó helyszín!- mondta a legkisebb- A tanárok bármikor elkaphatnak minket!

- Igazad van- azzal a fiú hátralépett- Ma este 6-kor találkozunk az erdőbe. Ha nyersz ellenem, többé nem bántjuk ezt a Zarashi-t. De ha nem, akkor mindkettőtöket laposa verünk!

,,Nem fog értem ekkora bajt elvállalni! A szavai nemesek voltak, de ebbe tuti nem megy bele! ’’- gondolta a feketehajú.

- Állok elébe!- mondta Lucky a Yamami sensei-től az évek során átvett harci mondatot.

- Rendben! De nagyon meg fogod bánni! 6-kor az erdőben!- azzal a fiúk elmentek.

- Jól vagy?- fordult Lucky a sérült lányhoz.

- Miért segítettél?- kérdezte a lány- Hiszen egy Zarashi vagyok.

- Na, és? Én meg egy Leira- mosolygott a lány.

- Hogyan?!- a megmentett nem hitt a fülének.

- Ühüm, pontosan. Csak én veled ellentétben tegnap tudtam meg az igazat erről. Engem is kiközösítettek, senki nem állt velem szóba. Azt hittem, egyedül vagyok. De nincs olyan ember, aki tényleg egyedül van. Csak olyan van, aki elhiteti magával, hogy egyedül van. Tegnap jöttem rá erre. Képes voltam elhinni egy embernek, hogy Yamami sensei, aki évek óta velem van, gyűlöl engem. Szégyellem magam ezért. Rájöttem, hogy ő volt az, aki miatt nem voltam egyedül. Mindenkinek van egy olyan barátja, aki hisz benne és vigyáz rá. Csak ki kell nyitni a szemünket, és rátalálunk.

- Nagyon bölcs vagy!- dicsérte a lány elképedve- Hány éves vagy? 18?

- Hogyan? Dehogy, mindössze 12. Bölcs sem vagyok. Csupán azt majmolom, amit hallottam a sensei-emtől, és amit gondolok vagy tapasztaltam.

- Ó, de modortalan vagyok! Még meg sem köszöntem, hogy megmentettél!- szomorodott el a lány.

- Nincs mit,…- de nem tudta a lány nevét, ezért elakadt.

- Namika Akera vagyok.

- Nincs mit, Namika Akera.

- Téged, hogy is hívnak? Lucky…

- Lucky Lamie.

- Hé, nem te vagy az a lány, akit tegnap reggel láttam, hogy megidézi a Fekete fény klón jutsu-t?

- Tessék? Te láttál minket?

- Igen- bólintott Namika- Nagyszerű voltál! Megtanítod nekem is?

- Izé…

- Kérlek! Remek tanuló vagyok, ismerem az összes kézjelet, és már én is tudom a fény Szellem jutsu-t!

- Ööö… nem ezzel van baj…

- Hát?

- Izé…- Lucky megvakarta a fejét- Az a technika kényszerből ugrott elő…

- Azt akarod mondani, hogy egyáltalán nem emlékszel arra, hogy hogyan csináltad? Na, ne!

- De… ez az igazság- mosolygott a lány zavarában- Sőt, a kézjeleket sem tudom rendesen…

- Megtaníthatlak rá- mondta a Namika- Persze, csak ha akarod.

- Rendben, kösz!

- Tényleg?- Lucky most látta először mosolyogni új ismerősét.

- Persze! A nélkül holnap úgyis megbuknék órán.

Délután Lucky-nak Namika segített megtanulni a jeleket. Lucky a jó társaságban hamar elsajátította a kézmozdulatokat, és hálásan ölelte meg Namika-t, aki ettől meglepődött.

- Kösz! Igaz barát vagy!

- Hogy… hogy hívtál? Barát?- hüledezett a lány.

- Igen. Persze csak ha te is benne vagy!- azzal kinyújtotta a lány felé a kisujját.

Az habozás nélkül odanyújtotta az övét, és összeszorították az ujjaikat.

- Örök barátság!- mondták egyszerre.

Aztán elengedték egymást, és Lucky mosolyogva mondta:

- Ne aggódj, kicsinálom azt a négy bajkeverőt ma este! Többé nem fognak bántani!

- Veled megyek!- ajánlotta a lány- Hátha szükséged lesz segítségre.

- Oké. Akkor az elágazásnál négy előtt 5 perccel találkozunk!

- Rendben!- Namika el sem hitte, hogy barátra talált.

Ahogy Lucky sem. Eddig Yamami sensei-en kívül senki nem törődött vele. Örült, hogy végre nincs csak egy emberre ráhagyva.

- Yamami sensei, elmentem!- kiáltotta Lucky az ajtóból.

- Hé, és hová mész?- kérdezte Yamami, ahogy felnézett az egyik könyvéből.

- Találkozom az egyik barátommal- mondta Lucky, hogy ne kelljen akkorát hazudnia.

- Nahát, ki az?

- Ó, el is felejtettem elmesélni- mondta Lucky, ahogy gyorsan az órára nézett- ,, Ha most mesélni kezdek, elkések’’ A neve Namika Akera. De sietnem kell, majd még mesélek többet is, csak nem akarok elkésni.

- Vigyázz magadra! Nehogy bajba kerülj.

- Megpróbálom! Szia, sensei!- azzal Lucky becsukta az ajtót.

Bár magázni szokta Yamami-t, férfi megtiltotta, hogy úgy köszönjön el tőle, hogy: ,,Viszontlátásra ’’ vagy, hogy:,, Csókolom.’’ Egyszer mondta csak az utóbbit, akkor pedig visszaemlékezett, mekkora leszúrást kapott.

,,Hát, nem is hangzik a legjobban ’’- jegyezte meg gondolatban a lány, ahogy elérte az elágazást.

- Nahát, hol lehet Namika? Talán el sem jön?

Oldalra nézett, és az egyik fa tövében megpillantotta barátját a növényhez kötözve.

- Namika!- kiáltotta, és oda futott.

Namika hevesen rázta a fejét, toporzékolt és morgott, mivel be volt kötve a szája. Lucky odament, és levette a kötést.

- Lucky Tűnés!- sikította- Ez csapda! Rohanj!

- Hogyan?

De már késő volt. Lucky-ra egy hatalmas ketrec zuhant a fa tetejéről.

- Mi a frász folyik itt?- nézett körül lány.

- Alaposan bedőltél a csapdának kislány!- a szőke fiú lépett ki a fák közül, mögötte a haverjaival.

- Ez nem tisztességes! Azt mondtad, megküzdünk!- kiabálta a lány.

- Te el is hitted, hogy képes leszek az időmet pazarolni egy magadfajtára? Na, ne viccelj!- nevetett a fiú.

- Te szemét!