Másnap Lucky korán felkelt, hogy ezúttal beérjen a tanórákra.
Ahogy belépett az iskolába, mindenki elképedve nézett rá. Lucky egyedül volt, az iskolából senki nem szerette Yamami sensei-en kívül, és nem értette, miért. Hiszen soha semmi rosszat nem csinált senkivel Hanai-sama-n kívül. Belépett a tanterembe, és leült az egyik három személyes padba hátul, egy magas, barna hajú, és furcsa szemszínű lány mellé.
Belépett a terembe Hige, a Lucky mellett ülő lányon kívül az összes felé fordult. Hige elindult, egyenesen Lucky felé. A lány elpirult, ahogy a srác egyre jobban közeledett. Váratlanul a fiú megfogta Lucky karját, durván kirántotta, majd beült a helyére.
- Szia, Mia!- üdvözölte nyájasan a lányt, de az oda sem fordult.
Lucky mérges lett, és bemászott az előttük lévő pad közötti résbe, majd onnan nézett fenyegetően a lányra. Mia hirtelen felé fordult.
- Mi van, mit bámulsz- morogta rá.
- Egy majmot- válaszolta a lány.
- Lucky, hagyd békén Mia-t!- szólt rá Hige.
- Te meg fogd be!- mondta Lucky gúnyos hangnemben, amin a fiú meglepődött.
- Még mindig jobb, ha egy majom vagyok, mint egy iskolából lógó, idióta liba- szólalt meg Mia.
- Mi van?!
Ekkor azonban belépett az ajtón Kazerashi sensei, ezzel véget vetve a vitának. Ez a sensei volt az iskolában a legdurvább és a legkegyetlenebb. Vörös haja és kék szeme volt. Lucky morcosan beült Hige mellé, mivel az a hely volt legközelebb.
- Nahát, Lucky - mondta ridegen a tanár- Te meg hogy kerülsz ide?
Lucky gyilkos szemekkel ránézett, de nem válaszolt.
- Jól van, gyerekek, mint tudjátok, 3 nap, és vizsga. Szeretnélek titeket felkészíteni rá- aztán a lány felé fordult-, már akit lehet- fűzte hozzá.
Lucky egyre jobban érezte, hogy gyűl benne a feszültség, de még hallgatott. A sensei egész órán őt piszkálta, végül a lány megelégelte a dolgot, s az asztalra csapva felállt.
- Nem igaz már, szálljon le rólam végre!- kiáltotta- Miért pont engem pécézett ki magának, he?
- Ülj le.
- Választ akarok! Egész órán mást sem csinál, mint engem macerál! Mivel érdemeltem ezt ki?
- Gyerekek, mehettek, vége az órának. Holnapra tanuljátok be a Fény Szellem jutsu-t. Lucky, te maradj.
A lány mérgesen lesétált.
- Akkor halljam a választ!- követelőzött a lány.
- Ó, talán nem mondta el neked a drágalátos Yamami sensei-ed az igazat?
- Milyen igazat?- kérdezte a Lucky.
- Igaz, nem lenne szabad elmondanom, de gondoltam így a Narel vizsga előtt jogod van megtudni.
- Mit. Nyögje már ki!
- Feltűnt már, hogy minden korod béli kerül, nem?
- Igen, de mondja már el.
- Nos, ez azért van, mert beléd zárták születésedkor, 12 éve a Leira-t, a 4 farkú macskaszellemet, aki egykoron Light-ra támadt. Érted már? A kis Yamami sensei-ed évek óta hazudott neked, és szemrebbenés nélkül.
- Nem… nem lehet…- Lucky szinte sokkot kapott a hírtől- Hazudik!
- Tényleg? Akkor mégis miért ijedtél meg? Te is tudod jól, hogy kerülnek, és tudod, hogy nem hazudok. Igazából Yamami sensei sem szeret téged.
- Nem… nem… NEM LEHET!- Lucky sírva fakadt, és kiviharzott a teremből.
A folyosón rengetegen állt, és még Lucky eltakarta egyik kezével a szemét, addig a másikkal mindenkit ellökött az útjából. Hirtelen belerohant valakibe, és hátraesett. Azonnal felnézett.
- Lucky?- Yamami állt előtte- Mi történt? Miért sírsz?
A kezét lassan a lány felé nyújtotta, de Lucky teljes erőből elcsapta onnan.
- Ne játssza, hogy szeret! Hagyjon békén!- a lány válla hevesen remegett a sírástól.
- Lucky, de hát mi történt?
- Hagyjon békén! Tűnjön az utamból!- állt fel Lucky, és ellökte a sensei-t.
- Állj meg! Lucky, hová mész!
- Ne jöjjön utánam! Engem senki sem szeret! Maga sem! Ne játsszon velem tovább!
Azzal a lány kirohant az épületből, az ajtót erősen bevágva maga után. Yamami egy ideig nézett utána, de aztán elindult, hogy megtalálja.
Nem is sejtette, hogy az egyik ajtó mögött Kazerashi elégedett mosollyal nézte végig a jelenetet.
Lucky már az erdőben járt. Szíve szúrt a megfeszített, sokáig tartó tempótól. Elért egy kisebb vízesés, és lerogyott a partjára. Úgy támaszkodott, hogy feje a víz fölött legyen, így könnyei a tiszta folyóba hullottak. Egy ideig ríva ült ott, aztán megtörölte a szemét, és remegve felállt. A vízben lévő tükörképére meredt.
- Egy gyilkos szellem… - suttogta maga elé- egy gyilkos szellem vagyok…
Szorosan behunyta a szemét, aztán mire újra kinyitotta, már nem csak a saját képét látta a vízben. Villámgyorsan megfordult, és csillogó szemmel nézett fel Yamami-ra.
- Lucky…- mondta szomorúan a férfi- Mi történt?- kezét Lucky válla felé nyújtotta, de az újra durván elütötte onnan.
- Yamami sensei…- remegte, de sírni már nem sírt- Mindent tudok… tudom, mi az igazság!
- Milyen igazság?
- Tudom, hogy belém zárták a Leira-t!
- Hogyan?- Yamami ledermedt- Mégis ki mondta ezt neked?
- Kazerashi sensei mindent elmondott! Egész eddigi életemben, amióta csak vigyáz rám, hazudott nekem! Miért? Mégis… miért?!
- Lucky…
- Ne mondja, hogy nem igaz! Tudom, hogy így van!- hirtelen elcsendesedett- Mindenki került. Tudtam, hogy kell lennie valami magyarázatnak erre. Csak azt sajnálom, hogy… hogy attól a sensei-től kellett megtudnom, akit a legjobban utáltam…és nem attól… akit a legjobban szerettem…
- Vigyázz!- Yamami sensei hirtelen Lucky-ra vetette magát, és lenyomta a földre. Pont ekkor repült el felettük egy shuriken.
- Lucky, maradj a földön!- parancsolta Yamami, ahogy felállt, és szembefordult azzal az iránnyal, ahonnan a fegyver érkezett.
A lány értetlenül nézett fel rá.
,,Megmentett… de miért? Hiszen a magamfajta halált érdemel!’’
- Nahát, nahát, Yamami- Kazerashi bukkant elő a fák közül.
- Te…- szorította össze a fogait Yamami sensei az ökleivel együtt-, hogy mondhattad el neki! Esküt kellett tennünk a Leira elfogása után, hogy soha nem mondjuk el ezt szegénynek!
- Teszek az eskükre!- válaszolta vállat vonva a férfi- Gyűlöltem ennek a libának a szüleit. Miután pedig ők meghaltak, rajta volt a legkönnyebb bosszút állnom. Már sokkal korábban is megtettem volna, ha te nem jártál volna folyton mellette.
- De hát azt mondta, hogy Yamami sensei is gyűlöl engem! Akkor meg… mit ért az alatt, hogy tőle nem tudta rajtam levezetni a bosszút?- kérdezte Lucky.
- Yamami azért volt mindig veled, hogy ne tudj az átokról, és hogy leplezze irántad érzett gyűlöletét- mondta gonosz mosollyal.
- Ez nem igaz- mondta határozottan Yamami- Te is tudod jól. Igaz, el akartam titkolni Lucky elől az átkot…
- Sensei!
- De nem azért voltam vele, hogy leplezzem a gyűlöletem. Hanem azért, mert én hiszek benne, és szeretem őt. Lehet, hogy benne él a Leira… de Lucky csak a gazdateste. Ő maga egyáltalán nem hasonlít rá. Másokkal, például veled ellentétben én megláttam ezt benne. Ezért vállaltam el én, hogy a gondjaimba veszem a szülei halála után. Lucky nem Leira. Lucky, Lucky Lamie, nem pedig Leira és kész. Nem egy megátalkodott szellem, mint ahogy azt mások hiszik.
- Sensei…- Lucky nem hitt a fülének.
- Nagy szavak ezek egy olyan embertől, akinek a szüleit a Leira ölte meg- mosolyogta gonoszan Kazerashi.
Lucky szemei az ijedségtől kikerekedtek.
- Már mondtam. Lucky nem gonosz, nem megtestesíti a Leira-t, hanem testül szolgál neki. Az, aki anyát, apát, és a nővéremet megölte nem Lucky volt… hanem az a szellem, aki belé lett zárva!- Yamami sensei határozott szavai ámulattal töltötték el Lucky-t.
- Túl sokat jár a szád Yamami. Vagy átengeded Lucky-t, hogy megöljem, vagy téged öllek meg.
- Állok elébe!- helyezkedett harci helyzetbe a sensei- Lucky!- fordult hátra, amitől a lány megrezzent- Menekülj. Velem ne törődj. Menj messzire.
- De hát…
- Nincs de hát!- váratlanul a hangja ellágyult- Lucky, kérlek. menj el. Nem akarom, hogy bajod essen.
Lucky egy pillanatig megfeszülten állt, aztán mégis csak bólintott, és átugorva a vízesést elfutott.
- Ostoba vagy Yamami. Ha veled végeztem, úgyis elkapom Lucky-t- mondta Kazerashi.
- Amíg én élek addig nem! Fény Klón jutsu!
Yamami-nak sikerült még 10 másik klónt létrehozni, majd megindult Kazerashi felé. Az gyorsan pajzsot vont maga köré, így a támadás szertefoszlott.
Kazerashi váratlanul több száz kunai-t és dobócsillagot varázsolt, majd kilőtte őket a sensei felé. Az egy részüket ki tudta kerülni, de a többi sok helyen eltalálta.
Nem is sejtették, hogy Lucky nem ment el, hanem csak megbújta az egyik közeli fa mögött.
- Yamami, miért véded ennyire azt a lányt?- kérdezte egy kis idő múlva Kazerashi, mikor Yamami már zihálva, görnyedten vette a levegőt.
- Azért… mert ha valami… igazán fontos egy embernek… akkor azért bármit képes megtenni! Számomra pedig Lucky olyan, mintha a húgom lenne… egyszóval… Megvédem akár az életem árán is!
Lucky-t a szavak visszavezették a múltba. Akkor biztos volt benne, hogy Kazerashi igazat mond. De már egyáltalán nem volt így ezzel. Eszébe jutott minden, ami vele és Yamami sensei-el történt eddigi életük során. Amikor még alig 7 éves volt, és súlyos influenzát kapott, amikor megkapta élete első kiskutyáját, majd elveszítette azt, valamint amikor annyi borsot tört Hanai-sama orra alá. De Yamami sensei mindig vele volt, mindig vigyázott rá, ápolta és gondoskodott róla.
Újra könnyek szöktek a szemébe.
,,Sensei… hogy is lehettem ilyen hülye! Hogy is hihettem el, el annak a mocskos Kazerashi-nak, hogy csak hitegettél a szereteteddel! Annyira elvakított a rémült felismerés, hogy egy Leira vagyok, hogy közben át sem gondoltam, mit hiszek el és kinek!’’
Gondolataiból Yamami sensei keserves ordítása szakította félbe. Kinézett a fa mögül. Szeretett sensei-e véresen és kifulladtan feküdt a földön, a mellkasába pedig egy kunai állt.
- Véged van Yamami- mosolyogta Kazerashi- Végül mégsem sikerült megmentened a szeretett kis csitridet.
,,Lucky…- gondolta a sensei, ahogy becsukta a szemét- Remélem jó messzire elrohantál! Vigyázz magadra! Szerettelek!’’
Kazerashi elővett az oldalzsebéből egy kunait.
- Nyugodj békében Yamami Yazerashi- azzal a sensei mellkasa felé vitte a kést.
- Egy ujjal se merjen hozzáérni Yamami sensei-hez!- Lucky rakétaként repült ki a fák közül, és elrúgta Kazerashi-t Yamami elől, aki egy fának csapódott.
- Lucky! Mit… mit keresel itt?- kérdezte szigorúan a sensei- Azt mondtam, menekülj!
Ekkor azonban Lucky felé fordította a fejét, és a sensei nem tudott megszólalni. Lucky úgy mosolygott a sensei-re, mint még soha azelőtt, és szemeiben lángolt a szeretet és az elszánt védelmi akarat.
- Te kis… lotyó… hogy merészelted…- tápászkodott fel Kazerashi, mire Lucky gyorsan felé fordult.
- Még egyszer nem versz át! Többé nem hiszek neked!- mondta a lány.
- Miért véded ezt az alakot? Hiszen kihasznált, ahogy mindenki!
- Nem! Szégyellem magam, hogy ezt képes voltam neked elhinni! Yamami sensei mindig velem volt, és nem azért, amit te galád módon beetettél velem! Hanem azért, mert ő hitt bennem! Én pedig meg fogom védeni!
- Nagy a szád Lucky!- morogta a férfi- Mégis mihez kezdenél velem? 16 évvel idősebb, és sokkal erősebb vagyok nálad! Te még az Akadémián is bukásra állsz, nem hogy még legyőzz egy 2 szinttel feletted állót!
- Fogd be!
- Ha ez a szánalmas sensei nem volt képes legyőzni, te sem leszel!
- Ne merészeld szánalmasnak nevezni Yamami sensei-t te rohadék! Azt csak én mondhatom rá!- Lucky megszorította a kezében lévő kunai-t.
- Még egy általános Fény Szellem jutsu-t sem tudsz végrehajtani! Nem baj, legalább könnyebben megölhetlek!
Kazerashi futni kezdett a lány felé, és a hátán lévő hüvelyből előrántott egy hosszú, éles kardot.
- Lucky, ebben igaza van! Menekülj!
- Nem! Nem hagyom itt!- mondta Lucky, és hirtelen kézjeleket kezdett alkalmazni.
Yamami azt hitte, erre sem képes.
- Fekete fény klón jutsu!- kiáltotta, amitől Kazerashi döbbenten megállt, Yamami pedig teljesen ledermedt.
Lucky köré fekete fény gyűlt, ami aztán a kezébe áramlott, és hirtelen vagy 20 klón jelent meg.
- Ez… lehetetlen! Ez egy… egy olyan technika, amit még én sem tudok! Ezt... Ezt csak és kizárólag a Kazenoro, vagy az fölötti rangú ninja-k tudják! Ez lehetetlen!
- Nem, nem az!
- Lucky…- suttogta Yamami elképedve.
- Támadás! Védjük meg Yamami sensei-t!- adta ki a parancsot, mire a klónok megindultak.
Kazerashi csak elképedve, remegve állt, és a klónok ütni kezdték. Yamami sensei hitetlenkedve nézte a jelenetet.
,,Fekete fény klón jutsu… hát ilyen lenne? Elképesztő! Soha nem hittem volna, hogy pont Lucky-tól látom először!’’
Lucky lemérte a végső ütést, és Kazerashi elterült.
- Legszívesebben most megölnélek, remélem, tudod- mondta neki ridegen Lucky- De nem leszek Leira. Elég az is, ha évekre lecsuknak ezért. De ha még egyszer kezet mersz emelni Yamami sensei-re… garantálom, hogy a két kezemmel öllek meg!
Azzal visszaindult szomorúan Yamami sensei felé.
Az addigra már felült, és mosolyogva nézett a lányra.
- Lucky, miért nem mondtad, hogy képes vagy egy ilyen magas szintű jutsu-ra? Fantasztikus voltál!
- Sajnálom sensei…- Lucky lehunyta a szemét és a föld felé zuhant, pont Yamami sensei ölébe.
Az elkapta, és ránézett.
,,Persze - gondolta, és újra mosolygott- Egy ilyen kemény jutsu rengeteg erőt kivesz belőle, főleg, hogy szerintem most használta először 2 percnél tovább. Elképesztő, mennyi chakra lakozik benne! Vajon ez a Leira-nak köszönhető?’’
Hátára vette a lányt, és imbolyogva felállt, majd ugyanígy elindult a kórház felé.
- Fantasztikus lány vagy, Lucky. Olyan megátkozott lány, aki sorsa ellenére mert álmodni… és aki képes egy ilyen kimerítő és veszélyes jutsu-t értem megidézni… Az ilyen megátkozott gyerekeknek élniük kell! Hallod?- nézett fel a válla fölött a lányra.
- Yamami sensei…- motyogta az álmában, és a sensei meg volt győződve arról, hogy hallotta, amit mondott.
Még inkább, amikor később hozzáfűzte:
- Köszönöm…
- Lucky, én hiszek benned, és bármi történjék, egyben biztos lehetsz: én melletted leszek, segítek neked felnőni, valamint az összes vizsgán részt venni és átmenni!
Lucky válaszul nyögött egyet, és a másik oldalra fordította a fejét.
- Most már biztos vagyok benne…- mosolyogta az égre nézve- vigyázz, Hanai sama, mert ezt a lány pár éven belül áteszi a helyed!
Lucky elmosolyogott, mivel már félig ébren volt.
,,Igen! Egyszer így lesz! Hanai-sama, vigyázat, mert jön Lucky Lamie, az összes Hanai legnagyobbja!’’
Végül boldog mosollyal az arcán újra álomba merült.
AJÁNLOM AZ OLDALT
