A titokzatos megmentő

Kora hajnal volt, a nap narancssárga fénye halványan szűrődött be a házak közé. A városban esett az eső, senki nem merészkedett ki. Vagy mégis?

Egy magas, barnahajú és barnaszemű lány sétált az utcán kék esernyővel. Ő volt Rana. A lány minden este kisurrant az árvaházból, és meglátogatta a házukat.Pontosabban:ami maradt belőle. Rana hamarosan egy fekete, összeroskadt, leégett ház előtt állt.

„Milyen rég volt már az a szörnyű gyújtogatás ... amikor is anyám odalett az égő ház romjai között. Én csodálatos módon valami miatt, ami bennem szunnyad, megmenekültem ...de ő...”- azzal tenyerébe temette az arcát,és sírva,suttogva mondta:

- Óh,anyám...miért hagytál magamra...

Aztán hirtelen furcsa érzése támadt. Valaki figyelte. Legalább is a szíve ezt súgta.Egy sötét alak bujkált a közelben. Ekkor Rani észrevette a körülötte gomolygó, forcsa, zöld füstöt. Váratlanul erős álmosság lett úrrá rajta. Szédülni kezdett, és összeesett a vizes kövön. Az esernyő tompa koppanással ütődött az útnak, és arrébbgurult.

Rana lassan ébredezni kezdett. Azonban amikor kinyitotta a szemét, minden erejéből elsikoltotta magát, és pókban hátrasietett pár lépést. Egy több méter magas híd tetején feküdt. Megpróbált felállni, de a döbbenettől visszaesett.Egész testében remegett a tériszonytól.

- Látom felébredtél-mondta egy idegen, mire Rani a hang irányába fordult.

- Ren vagyok, minden szörnyeteg vezetője. Az erődért jöttem.

- Tessék? Nekem semmilyen erőm ...nincs..- nyelte a lány ijedten.

- Ne játszd az ártatlant Rana. A tűznél is bevetetted a képességed, és megmentetted magad.

- Honnan tudod a nevem? És honnan tudsz a tűzről? Csak nem...- ana előtt fellebbent  a gyorsan elsurranó, fekete árny képe. Az idegen bólintott. - Szemét! Miattad veszítettem el az édesanyám!

- Ne aggódj, hamarosan te is követed-azzal a lány elé ugrott, mire Rana jobboldal felé (pont a magaslat vége felé) hátrálni kezdett.

Aztán érezte, amint a szélére ér. Megdermedt. Ren erre felnevetett.

- Innen nincs tovább. Add fel, vagy meghalsz!

Rana remegni kezdett, és becsukta a szemét.

,,Istenem.. kérlek… most segíts rajtam!’’

 Hirtelen valaki karon ragadta. De meleg, nyugtató volt az érintés. Felnyitotta a szemét, és oldalra nézett. Egymagas, szőke, aranyszemű fiú lépett elé.

- Már megint te?- kérdezte idegesen Ren.

- Ja! Ez a megbízásom! – mosolyogta a fiú, és a hüvelykujjával magára bökött.

Azzal Rana mögé ugrott és a hasánál átkarolta:

- Nyugi, barát vagyok. Háromra vegyél egy mély levegőt!

- Ha? -Rana döbbenten nézte, ahogy a fiú jobb kezét kinyújtja, és abból fény tör elő.

 Ren hátrább siklott, kezét maga elé tartva,mire a szőke számolni kezdett.

- Egy... kettő...

- Várj! Mit akarsz tenni...

- Három! Ugrás!

- Mi?!- de ekkorra már a fiú hátravetette magát, és a sikoltó Ranat magához húzva.

A szél fülsiketítően süvített mellettük. Rana teljes erejéből fogta a gyerek kezét.

Pár pillanat múlva a szőke fiú lefelé nyújtotta a kezér, mire a víz felől egy széllökés segítségével lassították a tempót, ezért nem fájt a csobbanás. Hamar felszínre rángatta az értetlen barnahajút, és a part felé úsztak. Amikor kiértek, az idegen nem hagyta pihenni a lányt, ismét karon ragadta, és az erdőbe futott vele. Rana botladozva próbálta felvenni a sebességet, nem túl sok sikerrel.

- Várj...hová megyünk...?

De válasz nem jött. Rani már totál kivolt, amikor egy öreg faházhoz értek, és a fiú elengedte a kezét. Annyira elfáradt, hogy előredőlt:

- Hoppá! Vigyázz magadra Rana!- kapta el az idegen, és a házhoz kísérte, majd egy fotelbe ültette. Itt a lány már nyugodtan hátradőlhetett, és kifújhatta magát.

- Mégis mi volt ez?Ki vagy?- kérdezte kisebb szünet után.

-A nevem Edward.

- Mért mentettél meg?...És ami fontosabb ki vagy te és Ren?Honnan ismeritek egymást?- érdeklődött megállíthatatlanul.

- Csak lassan- csitította a gyerek- Magamról többet nem mondhatok,úgyhogy meg kell elégedned a többivel-amint Rana bólintott,folytatta- Ren régi ellenségem. Régebben apám harcolt vele, de nem túl sok sikerrel. A Pokol Ura születésedtől téged akart. 9 éves koromban apám meghalt, és rám bízta, hogy vigyázzak rád.

- De miért? Mit akar tőlem Ren?

- Figyelj jól Rana- a lány fülelt,de nyugtalanította Ed komoly tekintete - Te egy különleges „őrző’’ vagy. Csak te tudod, hol található a Sors Könyve. Ren azt akarja,mivel azzal visszaváltozhat- a lány előtt fellebbent a férfi ijesztő,fekete arca és szürke haja,majd megborzongott-te kellesz neki,hogy az erőddel kinyissa a könyvet őrző kaput.

- Értem. Asszem... De…mi az a Sors Könyve?

- Ha több időnk lesz, jobban el tudom magyarázni. El kell velem jönnöd Rana. Segítened kell megvédeni a könyvet.

Rana kisebb töprengés után így szólt:

- Hát… halvány lila gőzőm nincs róla, mit kéne tennem…- vakarta meg a fejét.

- Nyugi, én majd segítek neked. Benne vagy akkor?

Rana bizonytalanul bólintott.

- Oké. Akkor holnap reggel indulunk. Ne aggódj, én őrt állok este, nem lesz bajod.

Rana a mereven és elszántan néző Edwardra szegezte szemeit.

Sok minden történt, mindössze 24 óra alatt. Ennek pedig Edward-dal ellentétben Rani agyába alig a fele talált felfogásra. Minden olyan zavaros volt. És még csak nem is tudta, hogy innentől milyen gyökeresen meg fog változni az élete.

Nagyot sóhajtott.

„Bárcsak én is olyan magabiztos tudnék lenni, mint Ed...”- gondolta félve,és ismét a földre vetette szemeit.

Aztán átnézett az ablaknál áll, kezeit a hátsó zsebeibe rakó fiúra meredt. Ebben a pillanatban teljesen úgy érezte, összeroppan a súly alatt.

Folytatása következik…